A több mint 9 milliárd angol fontba kerülő Csalagutat a vasút történetének legdrágább alagútjaként tartják számon. Építését brit és francia mélyépítő társaságok kezdték két irányból, hogy tíz évvel később megszülethessék minden idők leghosszabb tenger alatti alagútja.

1994. május 6-án nyílt meg a Franciaországot és Nagy-Britanniát összekötő „Channel Tunnel” 40 m-rel a La Manche alatt. A megnyitón részt vett II. Erzsébet angol királynő, és az akkori francia köztársasági elnök, az időközben elhunyt Francois Mitterrand is. A Csalagút nyomvonala 50 km hosszú, amelyből 38 km-t a Csatorna alatti sziklákba fúrt járat fed le. A La Manche alatti alagút megépítése forradalmasította a szigetország és a kontinens közti kapcsolatokat: a London-Párizs közötti menetidő közvetlen Eurostar vonattal közel 3 órára csökkent.

Szeizmikus képalkotó berendezés segítségével „tapogatták le” és keresték meg a tengerfenék azon pontjait, ahol a kellően szilárd alapokon elkezdhették a fúrásokat. A munkálatok a csatorna két oldalán egyszerre indultak meg, majd három év múlva középen találkoztak. Az alagút három párhuzamos járatból áll, kettőn keresztül történik a tényleges közlekedés, a közöttük lévő szervizalagút pedig lehetővé teszi vészhelyzetben a gyors elérést. Az ingavonatok autókat és teherszállítmányt vihetnek magukkal, de menetrendszerinti szerelvények is közlekednek Európa és London között.

A Csalagutat üzemeltető társaságnak többször komoly pénzügyi problémákkal kellet megküzdenie.  Az első nem sokkal a nyitás után 1996. november 18-án történt, amikor kisebb tűz ütött ki a járatban. A tűz nem követelt ugyan halálos áldozatot, de az alagútban annyira megemelkedett a hőmérséklet, hogy a vonat kerekei ráolvadtak a sínekre, és az alagút betonszerkezete is súlyosan károsodott. A javítás fél évig tartott és időközben 36 új biztonsági rendszabályt is be kellett vezetni. Sajnos a társaságnak az elmúlt években több milliárd font tartozása halmozódott fel. A jelentős hitelekkel megtámogatott beruházás anyagilag sosem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: a tervezetthez képest jóval többe került a beruházás és a forgalom is elmaradt a várttól.

La Manche kialakulása 

A würm jégkorszak végén, mintegy 10000 évvel ezelőtt, a Brit-szigetek még egybefüggtek a kontinentális Európával, az Északi-tengert és a szigetek nagy részét jég borította. A tengerszint mintegy 120 m-rel alacsonyabb volt a mainál, a Csatorna mai területe pedig alacsony fekvésű tundra volt. Ezen egy folyó hömpölygött keresztül, amely a Rajna és a Temze vizét vezette az Atlanti-óceánba. A jégkorszak végén a hőmérséklet emelkedésével a mai Északi-tenger déli részén egy édesvizű tó alakult ki, amelynek vize Dover és Calais közt talált kifolyást az Atlanti-óceánba. A Kr. e. 6500 körüli időszakban a vidék felső kréta kori mészkövét a tengervíz által okozott eróziós hatások kezdték el koptatni, amelynek hatására kialakult a La Manche és Dover fehér sziklái.