A kurdok hontalanná válása feljegyzések szerint az arab hódítások idején kezdődött, s a mai napig küzdenek egy független állam létrehozásáért.

Az iszlám terjeszkedése. A kurdok iszlám előtti történetéből kevés információ áll rendelkezésre, azonban az iszlám hódítás és a muzulmán arabok által elfoglalt területeken folyó iszlamizálás során az íróknál gyakorivá vált a kurd szó használata. Az új vallás megjelenése gyökeresen megváltoztatta az általa meghódított területek politikai, vallási, gazdasági, társadalmi, stb. viszonyait. A meghódított népek iszlamizálása sok helyen fegyveres erőszakkal történt, így a kurdok áttérését is a legtöbb területen csak véres csatákkal érték el. Az iszlám hódítás Omar kalifa (634–644) idején, 637-ben Moszulnál kezdődött. Az arabok kurd falvakat gyújtottak fel, falvaik elhagyására kényszerítették a lakosságot, s helyükre arabokat telepítettek. 639-ben a nomád sivatagi törzsekből egyesült arabok a mai iráni Khuzisztán területéről megtámadták, s legyőzték a vegyes perzsa és kurd seregeket.

A kurd „ország” elhelyezkedése. Kurdisztánt a történelem során mindig nagy birodalmak vették körül, így a Perzsa, a Bizánci, a Római, később az arab-iszlám Omajjáda és az Abbászida Birodalom, majd a nagy perzsa Szafavida és az Oszmán Birodalom. Ez a helyzet az egész térséget nehéz és zűrzavaros állapotokba sodorta. A birodalmak határait megfigyelve észrevehetjük, hogy mindegyikben a kurd területek álltak az adott állam szélén, s a kurd területek alkották az adott birodalom határvidékét. Ez a perifériás elhelyezkedés mindenkor hátrányokkal járt a kurdok számára. Háborús időkben mindig ezek a területek váltak a csatározások színtereivé, s mindig az itt lakók szenvedtek a legjobban a háborúkban és a békekötések következményeitől.

A feldarabolódás kezdete. 1514-ben a Szafavida és az Oszmán Birodalom között lezajlott csaldiráni csata után először történt meg a kurdok történelmében, hogy a kurd területeket két birodalom között osztották fel. A két nagy birodalom csatározásai mind a kurd területek megszerzéséért és újrafelosztásáért történtek, ugyancsak a kurd területeken. A csaldiráni csata után a kurd fejedelemségek többsége Szelim szultán és Idrisz Bitliszi kurd vezető között megkötött szerződés alapján az Oszmán Birodalom fennhatósága alá kerültek, s ezzel az oszmánok Kurdisztán kettéválasztását megváltoztathatatlanná tették. A paktum szerint a fejedelmek megőrizhették hatalmukat, pénzt verethettek, a pénteki imát saját nevükkel vezethették, nem kellett adót fizetniük, és nem tartoztak a szultánnak beszámolóval. Annyi kötelezettségük volt, hogy hűek legyenek a központi hatalomhoz, védjék a határokat és háború esetén részt kellett venniük a harcokban. A szafavidák fennhatósága alá került számos kurd fejedelemséget Kelet-Iránba telepítettek, ugyanis a szafavidák politikája az oszmánokéval szemben fanatikus síitizmussal és kurdellenességgel jellemezhető. A kurdok a Szelim–Irdisz-szerződést hűen betartották, de az oszmánok lassanként lecserélték a kurd vezetőket, helyükre török pasákat ültettek, felszámolták a kurd fegyveres erőket, s több adót vetettek ki. Az oszmánok egyetlen célja, ami mai napig nem jelent tárgyalási alapot, az a kurdok önállósági, egyesítést célzó törekvéseinek megakadályozása és Kurdisztán további szétdarabolása.  

A kurdok autonóm státusa a 16. századtól a 19. század elejéig tartott. Az oszmánok minden perzsaellenes harcában fontos szerepet játszottak. 1639-ben írta alá a két birodalom azt a határegyezményt, amely mai napig érvényben van, azaz a Zagrosz-hegység keleti oldalán fekvő területek perzsa fennhatóság alá kerültek, a nyugatiak pedig az oszmánoké lettek. Kurdisztánt kettéosztották Irán és Törökország között. Az egyezménnyel a törökök végleg legyőzték a perzsákat, s mivel a továbbiakban már nem volt szükségük a kurdok támogatására, elkezdték visszavonni a kurd fejedelemségektől az előjogokat. Ennek következtében számos felkelés tört ki kurd területeken, a kurd nemzeti öntudat virágozni kezdett. A 19. században a kurd fejedelemségek fellázadtak, véres csatákat indítottak az oszmán seregek ellen. A kurd területeken élő örmények is ellenállást tanúsítottak, s brutális oszmán-orosz háborús idők (1828–78) kezdődtek. A csaták többsége megint kurd területeken zajlott, amely ismét borzalmas helyzetet teremtett a kurdok számára. 1826 és 1836 között elkezdődött egy kurd önállósági törekvés, azonban a térség zavaros politikai, társadalmi és vallási helyzete miatt a mozgalomnak nem sikerült eredményt elérnie. 1880–82 között a kurdok az oszmánok és a perzsák ellen egyszerre indítottak forradalmat Seikh Obejdullah Nahri vezetésével, aki az oroszoktól is próbált támogatást szerezni. Azonban az időközben kitört harmadik oszmán-orosz háború miatt az oroszok inkább a muzulmánellenes keresztényeket, az örményeket és az asszír keresztényeket támogatták, s ez az álláspont iszlám-keresztény ellentétekhez vezetett. 1880-ban kétszáz kurd törzs csatlakozott az oroszok elleni háborúhoz, azonban a véres küzdelmeknek csak az áldozatává válhattak. A háborúkban a kurd területeken mindent elpusztítottak, és az eddiginél még nagyobb éhínség sújtotta a kurd lakosságot.